Demszky Gábor 2006-ban szándékosan ellehetetleníti a gazdák demonstrációját, kitünteti a tömegeket szétverető Gergényi Pétert, aztán búcsúbeszédében elmondja, hogy ő szociálisan mennyire érzékeny. Bravó.

"A budapesti hajléktalanellátó-rendszert példaértékűnek tartják a nagyvilágban" - ezek a szókavicsok gördültek le a "középszerűség géniuszának" ajkairól múlt csütörtökön, miközben önnön teljesítményétől meghatódva ecsetelte, 20 éves regnálása során mennyire szenzitív volt szociálisan, meg amúgy is. Tény, hogy ilyen hosszú hivatali idővel inkább a bolivári szocializmus dél-amerikai fellegváraiban szokás kérkedni - ha gonoszak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, hogy a nyugati világban ritka az ilyen, mint a fehér szabadmadár holló. De hát Demszky kilépett már az SZDSZ-ből, és halottról persze vagy jót, vagy semmit.

Csak azért vicces, hogy tényleg ekkora szakadék tátong a hétköznapi budapesti valóság és Demszky Gábor értékelési mechanizmusa között - de nem csak hajléktalanügyben. Be kell vallani, tényleg volt abban valami politikai zsenialitás, ahogy az "örökös lordmajor" 16 éven át egy-az-egyben meg tudta etetni a főváros népével azt, hogy a városvezetés a fejlesztésekből, átadásokból, a világvárosi fíling hangoztatásából áll. Ja, meg abból, hogy minden gondot s bajt arra fogunk, hogy a lábszagú, provinciális és retrográd jobboldali kormány 1998 és 2002 között annyira ellehetetlenítette Budapest helyzetét, hogy csak na.

Azért írtam előbb amúgy 16 évet, mert valójában nem most vagy az elmúlt egy-két évben tört meg Demszky - meg az egész fővárosi MSZP-SZDSZ - legyőzhetetlennek hitt imázsa. Hanem akkor, amikor 2006 októberében a mostaninál sokkalta rendpártibb Tarlós István főpolgármester-jelöltként alig 1%-al lemaradva végzett a második helyen, és csak úgy lett egy fős szoclib többség a közgyűlésben, hogy hősünk lemondott listás mandátumáról.

Igen, 2006-ban már kitapintható volt, hogy a "bűnös város" szavazóinak - az előző választások eredményeivel szöges ellentétben - durván fele nem kér már a multikultis-kirekesztésellenes mázzal leöntött semmiből, amit Demszky és a mögötte álló mesterházys-hagyós brigád kínált. És ez igazából nagy durranásnak minősült akkor is, ha hivatalosan még nem sikerült rendszerváltást kieszközölni a Városháza utcában. A paradigma - miszerint Budapest annyira liberális és befogadó, hogy itt az excrementumból profilt építő és azt folyamatosan őrző Demszky Gábort senkinek még csak esélye sincs legyőzni - végérvényesen megdőlt.

Az ezt követő 4 év pedig a főpolgármester és az őt támogató balliberális városvezetés brutális, bilincscsattogós hattyúdalává nemesült. Ez a városlakók és a városüzemeltetés szempontjából természetesen kíméletlen károkat okozott, politikailag azonban a jobboldalnak rendkívül hasznos volt. A kormányoldalt alkotó márkanevek (a.k.a. MSZP-SZDSZ) totális lezüllesztésében élen járó korrupciós ügyek figyelmet érdemlő része ugyanis ide koncentrálódott - és azt gondolom nem érdemes ecsetelni, hogy a BKV-s botrányok, Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő vesszőfutása, valamint a szocialisták és a megboldogult szabaddemokraták népszerűségvesztése között komoly "reflexív kölcsönhatás" tételezhető fel. Szóval, parlamenti vagy fővárosi koalíciós szakítás ide vagy oda, a bulvármédia által is kiemelten kezelt, szervezett és már-már maffiaszerű budapesti pénzszivattyúztatás billoga ott éktelenkedett áprilisban is a megözvegyült MSZP politikusainak homlokán, és ott fog most októberben is. A folyamatban pedig komoly érdemeket szerzett az "elképesztő kéréseiről" ismert Demszky Gábor.

Persze hihetnénk, hogy valóban ufók kényszerítették Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessé történő kinevezésére, vagy hogy csak azért tette ezt, mert "jókat hallott róla". Hihetnénk, hogy tényleg nem tudott Hagyó meg a többiek üzelmeiről, és hihetnénk, hogy csak azért növelte meg a labilis Fővárosi Közgyűlés mellett működő, és tuti MSZP-SZDSZ majoritással létrehozott gazdasági szuperbizottság hatáskörét, hogy egyszerűbbé tegye a döntéshozatalt. De nagy a valószínűsége, hogy nem ezek motiválták Demszky cselekedeteit, hanem az, hogy inkább fog össze magával Belzebúbbal, és ameddig csak lehet, két kézzel támasztja a csontvázas-szekrény ajtaját, semmint, hogy elismerje: valamit elszúrtunk, gyerekek. tovább »